Vö. szlk. r. budinský ['buɟinski:] mn. {BSS:buďinskí} és Budinský csn. {DPnS}, amely a Budín ’Buda’ hn.-hez képzett lakosnév, és így a m. Budai ~ Buday csn. (ill. budai mn.) megfelelője. Elméletileg elképzelhető a cseh eredet (vö. budínský ['buɟi:nski:] mn.), de ez a szlk. mellett csak esetleges lehet. A többi szláv nyelven vagy nem ismert a –szky véggel magyarosodó lakosnévtípus (pl. szb.-hv. budimski ['bǔdi:mski:]), vagy más tőformából képződnek (l. később).
A török kiűzése után sok szlovák telepedett le Budán és Pesten, a XIX. sz.-ra a számuk több mint százezerre nőtt. Ha ők más szlovák környezetbe átköltöztek, akkor kaphatták megkülönböztető ragadványnévül, amely aztán kiszorította a korábbi vezetéknevüket.
A szlk. helynevek végén az –ín végződés az –in birtokos mn.-képző folytatása, az –ov párja. A kettő között az a különbség, hogy az –in nőnemű, ill. –a tövű főnevekhez járul (pl. szlk. matka ’anya’ :> matkin dom ’anyai ház, az anya háza’), egyébként az –ov járja (pl. szlk. otec ’apa’ :> otcov dom ’apai ház; az apa háza’). A szláv névanyagbeli gyakorisága miatt alkalmas lett arra, hogy adaptív képzőként idegen hn.-ek is a segítségével honosodjanak. A m. Buda > szlk. Budín mellett ilyen még pl. m. Szeged > szlk. Segedín ['segedi:n], m. Debrecen > szlk. Debrecín, a. London > szlk. Londýn, ol. Torino > szlk. Turín. A szlk. Budín esetén ezt erősítette a tőkiegyenlítődés is, minthogy a –ský képző (és a más szl. megfelelői) előtt msh.-ra végződő tőalaknak kell állnia, így az abszolút tő gyakran bővül pusztán adaptív funkciójú toldalékkal [a leggyakoribbak –(i)an-, –ov-, –in-], vö. m. Buda :> le. budański mn. ukr. будайський /budajszkij/ mn., or. будайский /budajszkij/ mn.; illetve m. Pest > szlk. Pešť [peʃc] hn. :> szlk. peštiansky ['peʃci̯anski], r. nyj. pešťanský ['peʃcanski:]. Ezt a bővebb tőalakot aztán az analógia beemelheti a fn.-i formába is, pl. m. Vác :> szlk. vacovský ['vatsou̯ski:] :> Vacov ['vatsou̯] hn.
Hozzászólások