Onomastikion

Valamikor igen tekintélyes családok sorába tartoztak a Laco család tagjai. Úgy érezzük, hogy szerepük sokkal nagyobb volt, mint gondolnánk. Eredetileg Breznó [szlk. Brezno, m. Breznóbánya] városából kerültek le Szarvasra. Lacó András neve benne van a Békés megyei névjegyzékben is, tehát az első érkezők közé tartozik. Háza és telke a Közép utcában volt. Szállásföldje is az első foglalók közt, a Moravszky-szállásokon, a mai [Nagycserkesz részét képező] Bundás-bokorban volt. 1760-ban a főbírói tisztséget viseli – ezekben az években osztják fel a határt három részre. Ezek azok az évek, amikor a szarvasi jövetelű gazdák keresztülviszik, hogy a határt „régi római emberek szokása szerint” szállásokra osztják fel. Laco András főbíró is szarvasi érkezésű volt. De azt sem szabad kihagyni a számításunkból, hogy Laco főbíró családja breznói származású volt, ahol a breznói gazdák (az úgynevezett „hugánok”) már a 18. században állataikat külső hegyi tanyáikon tartották, télen is ott teleltették, mint az a kialakuló nyíregyházi bokorszállásokon is gyakorlatba jött! Később ezeken a hegyi tanyákon az állattartást intenzívebb mezei gazdálkodás váltotta fel. Sajnos ennek az első határfelosztásnak nem maradtak nyomai a város levéltárában. Nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a mai bokortanyák kialakulásában a Laco családnak komoly szerepe volt. 

{TECsK:160–161 (5:38)}

A szlk. Laco szn. a magyar Laci szn.-nek megfelelő elő köznapi név. A szlk. név képzőtlen apanévként lett csn., azaz az ilyen szn.-ű felmenő leszármazottai kapták meg megkülönböztető névként, amely öröklődve vezetéknévként rögzült. A név jó példa a magyar és szlovák névadás párhuzamosságára és kölcsönhatásaira.

A vladi (< ősszláv *volsti) ’urald, bírd’ és slav (< ősszláv *slava) ’dicsőség, hírnév’ elemekből álló kéttagú délszláv és cseh-szlovák Vladislav szn. a családi kapcsolatokon keresztül bekerült az Árpád-házba, és László alakban gyakori egyházi személynév lett I. (Szent) László tisztelete nyomán. A m. nyelvben az alábbi változások alakították mi a név mai hangalakját:

• A szókezdő Vl- hangkapcsolat L-lé egyszerűsödött, hasonlóhoz vö. a r. Vladimir-Volinszkij központú orosz fejedelemség középkori m. Lodoméria nevét.
• A szó végi -v hangzó vokalizálódott és a megelőző -a-val együtt -au kettőshangzón keresztül a m. irodalmi és köznyelvben -ó lett. Vö. még m. Szaniszló < szl. Stanislav, m. só ~ sav.
• Az ún. két nyílt szótagos tendencia kiejtette a második szótagban lévő i magánhangzót, és ennek kompenzációjára megnyúlt az első szótagi a hang. Hasonlóhoz vö. szl. malina > m. málna. 
• A fentiek eredményeként létrejött -dsz- hangkapcsolat teljes hasonulással c-vé egyszerűsödött, amely a történeti Lácló névalakot adta. Vö. a rendszer szó rencer ejtését.
• Végül -cl- hangkapcsolat -szl- alakúvá egyszerűsödött, illetve az előzővel párhuzamosan alakult ki a -dszl- torlódásból a -d- kiesésével. Ezzel előállt a mai László névforma.

A köznapi névformák általános képzési formája az egy szótagúvá rövidülés. Ebben az esetben a történeti m. Lácló névforma volt a kiinduló alak, amely rövidült m. Lac- tövet adta. Ehhez a tőhöz járultak a kicsinyítő képzők, pl. Lack (> Lackfi csn.), Laca, Lacó, valamint később a Laci. Hasonlóképpen mint m. Péter szn. > Pet- > Petk, Pete, Pető, Peti. {ÁMNtSz:663–665}

A szlk. nyelvben az alábbi folyamatok játszódtak le:

• A Vl- névkezdet itt is L-lé egyszerűsödött, a Ladislav névformát adva, amely ma is a m. László szn.-nek megfelelő teljes névalak. A kezdő v- lekopása a magyar nyelv hatása lehet, ugyanakkor a szlk.-ben nem ismeretlen az ilyen hangváltozás a magyartól függetlenül sem mint pl. a vlaňajší ’tavalyi’ mn. nyj. laňajší alakja. Így nem zárható ki a szlk. hatás sem a magyarban abban a vonatkozásban, hogy a különbözőképp feloldódott szókezdő torlódások közül melyik állandósult.
• A szlk.-ban ritkább változatként megőrződött az eredeti Vladislav forma is, ahogy a m.-ban is felújították az Ulászló névalakot, amelyben alternatív módon oldódott fel a kezdő mássalhangzó-torlódás.
• A szlk. nyelvben (az irodalmi nyelvváltozatban és a központi nyelvjárásokban) a szóvégi -v hang vokalizálva, azaz félhangzós u̯-ként ejtődik, miként a Ladislav névben is. Ez szintén a hasonló magyar hangfejlődést erősíthette. 

A köznapi névformák a szlk.-ban is egy szótagra való rövidüléssel képződnek. A Ladislav szn. a zárt szótagos Lad- rövidülés (innen pl. Lado szn.) mellett nyílt szótagos La- rövidülést is adott. Ez utóbbi adta a különböző kicsinyítő lépőkkel Laco, Lašo stb. névformákat {MSzlkCsn:33, 50}. A két nyelvben egyező szlk. Laco ~ m. Lacó, Laci egymást erősítő hatása eredményezhette, hogy mindkét nyelvben a lehetséges tövek közül a Lac- lett a köznapi formákban a legelterjedtebb. 

A m. Lacó szn.-ből is válhatott képzőtlen apanévként csn. Ennek előfordulását növelhette a szlk. Laco csn. magyarosodása. A visszairány is előfordulhat, vagyis, hogy a m. Lacó csn. szlk környezetben Laco alakban honosodik. 

***

A szlk. hugáň a breznóbányaiak gúnyneve máig, ahogy a tirpák a nyíregyházaiaké. A szó a hugenota ’francia protestáns’ elnevezés honosodása. A városlakókra a XVII. sz. végi felső-magyarországi kuruc felkelés során ragadt a név. Ebben az időben többek közt francia zsoldoscsapatokat szállásoltak el Breznóbányán. Vagy ezeknek a franciáknak volt eredetileg az ottani gúnyneve a hugáň ’hugenotta’, amely később átszállt az őket befogadó városlakókra, vagy a katolikus zsoldosok túlkapásaival szemben a javaikat az evangélikus polgárok olyan elszántan védték, mint ahogy a hugenották védekeztek a francia királyi seregekkel szemben. – A köznyelvben a hugáň szó ’semmirekellő, mihaszna, naplopó, gazember, betyár’ értelmű szitokszó is, ezért a breznóbányai városlakókra értve inkább a kmény n-nel és a lakosnévnek járó nagy kezdőbetűvel írják az elnevezést, mint Hugán.