Onomastikion

A Márföldi család neve nagyjából azonos a már tárgyalt Kerekréti családnév történetével. A két családnév között csak az a különbség, hogy a Márföldiek esetén ismerjük a korábbi, szlovák családi nevüket. A tirpákok egymás közt a Márföldi nevet tirpák nyelven folytatott beszélgetés során Marfécky-nek ejtették. Régi anyakönyvi kivonatok szerint a századforduló éveiben kettős nevük volt, Tanczura-Márföldi néven tartották őket nyilván. Ma már csak a nagyon öreg tirpák gazdák tudják, hogy a Márföldi családot korábban Tancurának is nevezték. A Tancura család egy korábban elnéptelenedett községből: Márkföldéről érkezett ide. Ez a község a 18. században már nem is létezett, csak a helynevét tartották számon. A Gömör megyei Uzapanyittól [ma szlk. Uzovská Panica, r. Panitová] észak-keletre fekvő határrészben volt valamikor Márkfölde község. Amikor a Tancura család útnak indult, sokan még számon tartották ennek a falunak a helyét és nevét. 

{TECsK:162 (5:42)}

A m. Márföldi csn. a fentiek értelmében a m. Márkföldi csn. egyszerűsödött ejtésváltozata, amely egy m. Márkföld(e) hn.-ből képzett, az onnan való elszármazást, az oda való kapcsolatokat, esetleg az ottani birtokot jelző m. -i (-y) képzős lakosnév. Az e mögötti m. Márkfölde hn. részben a csn. alapján rekonstruált forma, mert a Balog (szlk. Blh) folyó mentén lévő falu nevét csak egy dokumentum említi 1325-ből Markfelde alakban. A volt település helyéről némileg eltérő nézetek léteznek. A fenti idézet szerint Uzapanyittől északkeletre feküdt el, egy másik forrás Uzapanyittól keletre teszi a volt Laponya (ma szlk. Pustatina Lapoňa) és a volt Ablonc (ma szlk. Pustatina Ablonci) falvak közé. Egy harmadik forrás ettől némileg északnyugatra lokalizálja a korabeli Balog (ma szlk. Veľký Blh, m. Vámosbalog) és Meleghegy (ma szlk. Teplý Vrch) települések közé. {1} {2}

Meglepő, hogy ennek a XIV. sz.-i volt Márkfölde településnek a neve fennmaradt a XVIII. sz.-ig úgy, hogy még csn. is alakulhatott belőle annak ellenére, hogy a környező volt falvak nevével ellentétben külterületi névként sem őrződött meg. A név már nem szerepel a második katonai felmérés (1819–1869) térképén sem. A névadáshoz időben közelebbi első katonai felmérés (1763-1787) kisebb léptékű, és általában nem tartalmaz külterületi neveket, így ez nem alkalmazható a hn. korabeli ismeretének ellenőrzésére. Azonban a Márföldi csn. léte kétségkívül amelett szól, hogy a volt település neve a XVIII. sz.-ban – mintegy „búvópatakhoz” hasonlatosan – még külterületi névként, illetve lakott puszta neveként létezhetett.

Régen Márkfölde volt a neve a mai Zala megyei Márokföldnek is, vö. első említését 1345-ből Markfeulde alakban. Ez a település azonban az érintett család másik Tanc(z)ura nevének tanúsága szrint (l. alább), a szlovák nyelvűségük következtében, valamint Nyíregyháza betelepülésének irányai miatt nem lehet a Márföldi csn. forrása. A két településnév keletkezésének motivációja mindenesetre azonos lehetett: egy Márk szn.-ű tulajdonos birtokára utalnak. {FNESz:Márokföld}

A m. Márföldi csn. szlk. változatának alakját a fenti idézet Marfécky-ként hozza, azonban ugyanebben a kötetben egy másik tanulmányban lévő szövegmutatvány részeként szlk. fonetikus lejegyzéssel a Márfeľdski forma szerepel. Ebből a mai szlk. helyesírás szerinti Márfeldský ~ Marfeldský alak rekonstruálható, a névadó hn. szlk. formája pedig Márfeld ~ Marfeld lehetett. A rendelkezésre álló adatok pontatlan volta nem lehet abban dönteni, hogy az első szótagi magánhangzó a m. alakhoz illeszkedően hosszú á volt, vagy pedig a megfelelő szlk. Marek szn.-nek megfelelően rövid a. A szlk. -ds- hangkapcsolat szabályszerűen -c-ként ejtődik. Az ezt megelőző -l hang a magyar környezet fonetikai sajátosságainak megfelelően eshetett ki, egyidejűleg megnyújtva az előtte álló eredeti rövid -e-t, vö. az elment szó /ēment/ ejtését, ahol az ē hosszú nyílt e hangot jelöl, ami a szlk. hosszú é sztenderd ejtésmódja is. Azaz a Marfécky íráskép is /mȧrfēcki/ ejtést takarhat. Az így kialakult hosszú é a szlk. nyelvre jellemző ún. „ritmikai törvény” szerint akkor is megrövidíthette a megelőző és következő szótag magánhangzóját, ha abban eredetileg hosszú á, ill. ý (í) állt. Ezzel magyarázható a közölt szlk. Marfécky forma. A ritmikai törvény értelmében egymást követő szótagokban nem állhat hosszú magánhangzó (ideértve a kettőshangzókat is) csak bizonyos ritka meghatározott esetekben; egyébként a szomszédos szótagokban lévő hosszú magáhangzók közül az egyik megrövidül. {4} {SG:41, 57–59, 69}

A m. Tanczura csn. az adott esetben a szlk. Tancura csn. historizáló magyaros írásmódja. Ez utóbbi pedig az ukrán Танцюра /Tancʲura/ csn. átvétele. Az érintett család esetén tehát végső soron kárpátukrán-ruszin eredet vélelmezhető. Az ukr. koll. és r. танцю́ра /tancʲura/ fn. jelentése ’táncos (férfi, nő)’, ennek ir. változata a танцюри́ст(ка) /tancʲuriszt(ka)/ szó. Az ukr. szó hangalakja úgy alakult ki, hogy az átvett fr. danseur ’táncos’ fn. eleje a korábbi n. eredetű та́нець /tanecʲ/ szóhoz hasonult (vö. hasonló or. танцо́р /tancor/ ’táncos’), a szó vége pedig a szn.-ekben és csn.-ekben is előforduló szl. -ura kicsinyítő képzőhöz igazodott. {3} {UUSz:танцюрист} {ESzR:[tancor]} {MSzlkCsn:83} – A névadás motivációjához vö. a hasonló jelentésű m. Tánczos ~ Táncos csn.-et, amely eredetileg jó táncos, illetve táncot kedvelő személy ragadványneve lehetett, esetleg tánccal (hivatásszerűen) mulattatóra utaló foglalkozásnév. {RMCsSz:Táncos} {CsE:Tánczos}

Egyéb irodalom:

1. Pál Dénes: Balogvölgy múltja és hagyományai. Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, Uzovská Panica - Uzapanyit, 2012. ISBN 978-80-970577-1-8 – 69. oldal. – Online: https://docplayer.hu/105451441-Pal-denes-balogvolgy-multja-es-hagyomanyai.html (2023.01.03.)
2. Rónaföldi Zoltán: Múltba nézek… Bánréve. Fejezetek Bánréve és környezetének történetéből, I. kötet: A kezdetektől a XX. századig. [Szerző], 2020. – 50. oldal. – Online: http://mek.niif.hu/20000/20078 (2023.01.03.)
3. Словник української мови. Академічний тлумачний словник (1970—1980) – „танцюра” c. a. – Online: http://sum.in.ua/s/tancjura (2023.01.03.)
4. Német Zoltán: A nyíregyházi nyelvjárás mai állapota. In: Nyíregyházi szlovák („tirpák”) nyelvjárási és néprajzi emlékek. Józsa András Múzeum Kiadványai 9. Nyíregyháza, 1977. pp. 3–54. – 38. oldal.