A Štúr [ʃtu:r] szlovák csn. Eredete lehet:
1. Szlk. štúr ’skorpió’ {SSJ}, šťúr ua. {SSMN}, {KSSJ}, mint totemisztikus, állatnévi, vagy (pl. ügyes, jártas; ügyeskedő, hitvány; szúrós, ingerlékeny) jellemre utaló ragadványnév.
Vö még. cs. štír ’skorpió; nyj. szalamandra; ügyes, okos ember; hitvány ember’, cs. štírek’kis skorpió, fürge, valamiben jártas ember’, szlk. šťúrik ’könyvskorpió’, szlk. nyj. šťurec ’fülbemászó’, ószl. щуръ ’kabóca, tücsök’, bg. щурéц /sturec/ ’szöcske’, szb.-hv. штур ~ štur [ʃtû:r] ’gőte’, szb.-hv. штурак ~ šturak [ʃtǔ:rak] ’tücsök’, szln. ščúrek ’csótány, r. nyj. tücsök’, ill. or. щур /scsur/ ’nagy pirók’, ukr. щур /scsur/ ’fenyőpinty’, or. щурка /scsurka/ ’gyurgyalag’. Ezek vélhető hangutánzó-hangfestő etimológiai alapjához l. talán szb.-hv. штурити ~ šturiti ’cir(i)pel’. {KSSJ:šťúr[ik]}, {SSJ:šťurec, šťúrik}, {ESzRJ:[shhur]|щур I.}
2. Szlk. štúrať ’turkál, kotorászik; bökdös, szurkál; piszkál’ {SSJ}, cs. šťourat ’vájkál, turkál, kotorászik, piszkál’ a szokásra vagy jellemre utaló ragadványnév. Ez utóbbihoz l. cs. štoura(l) ’gyanakvó, szőrszálhasogató, akadékoskodó, kicsinyeskedő személy’.
Vö. még bg. щýрам се /sturam sze/ ’bolyong, kóvályog;l ót-fut’, or. nyj. щур /scsur/ ’földigiliszta’ {ESzRJ:[shhur]|щур II.}
3. Esetleg szlk. nyj. šťúr ’patkány’, szlk. r. šťurec ’patkány’ {HSSJ}, le. szczur ua., ukr. щур /scsur/ ua. {ESzRJ:[shhur]|щур III.}. Vö. még fszrb. šurk ’hörcsög’, or я́щур /jascsur/ ’pele’ {SEJP:szczur}. Vélhetően ez etimológiailag összefügg az 1. pontbeli jelentésekkel.
4. Nem valószínű, de megemlítendő egy, a délszláv nyelvekből kimutatható jelentés, vö. szb.-hv. штур ~ štur [ʃtû:r] ’csenevész, gyér, üres, hiányos’ mn., bg. щур /stur/ ’hülye, eszelős, eszeveszett’ mn., щурáк /sturak/ ’tökfilkó’, щурéя /stureja/ ’bolondul, féktelenkedik’. (Ennek a 2. pontbeli szavakkal lehet etimológiai összefüggése.)
A „Scur” írásmódhoz a Ščúr [ʃtʃu:r] ejtést rekonstruálhatjuk a „Štyur”-hoz és „Stjúr”-hoz a Šťúr [ʃcu:r]-t, a Stúr-hoz pedig a modern kiejtéssel egyező [ʃtu:r]-t. A „Staur”, „Stour” alakok az utóbbi csehesített írásformái, minthogy a korabeli evangélikus szlovákság irodalmi nyelve a bibliai cseh volt.
Az írásmód változása egyrészt párhuzamos a család keletebbre költözésével, nevezetesen a nyugat-szlovák területre jellemző šč [ʃtʃ] hangkapcsolatot felváltja a Nyitra menti nyelvjárásokban (a középszlovákkal egyezően) használatos šť [ʃc]. {SG:468}. Másrészt a ’skorpió’ jelentésű szlovák szónak ugyanilyen történeti alakjai mutathatók ki: „ssčury” (t. sz., XVIII. sz.), „ssťúr” (1763), „ssťuri” (t. sz., XVIII. sz.), „ssturowe” (t. sz., 1758) {HSSJ:šťúr}, ill. mai šťúr {KSSJ} és štúr {SSJ} kettőssége. A korai šť [ʃc] > št [ʃt] disszimiláció adatolható a cs. šťourat ['ʃtou̯rat] ~ szlk. štúrať ['ʃtu:rac] ’turkál stb.’ szópárban is.
{*} Demmel József: A szlovák nemzet születése. Ľudovít Štúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon. Kalligram, Pozsony, 2011. ISBN 978-80-8101-490-1. 50–53. oldal. — A forrásban a névkezdő S ~ Š írásmódja nem feltétlenül szöveghű.
Hozzászólások