Nagyjában azonban [az Ilykó családéval] azonos életsorsa volt az István családnak is – a különbség inkább ’időben’ mutatkozott. Az István család ősei már a 18. században lejárogattak az Alföldre aratni, náluk tehát az Alföldre járás már évszázados hagyománnyá vált. A szájhagyományból tudjuk, hogy az aratómunkában való részvételt még a török időkben is gyakorolták. (A népnek ezt az emlékezetét levéltári adatokkal is tudjuk igazolni.) Az István család 1754-ben a gömöri Slizské-ről (Szelistye) [valójában szlk. Slizké, m. Szeleste, korábban Szilistye] ’menekült’ át Nyíregyházára. A régebbi városi összeírásokban igen sokszor Števkoje, Števkoviech formában jelzik a család vezetéknevét. E variánsok főleg Gömörben szokásosak. Azokat, akik ilyen családnevet használtak, a békési gazdák „trpák”-oknak csúfolták.
{TECsK: 156 (5:29)}
A m. egyházi szn.-ből lett m. István csn. eredetéről l. a korábbi István szócikket. A nyíregyházi István család sorsa egy jellemző példa arra, hogy cserélődött le a helyváltozással a korábbi szlk. vezetéknév az új környezetben szokatlan alakja, eltérő nyelvjárási jellege stb. miatt. A csere során az új névforma gyakran a kétnyelvű, majd a hivatalos nyelven történő anyakönyvezés térhódításával magyarosodott alakban rögzült. A szn.-i eredetű csn.-ek esetén, mint az adott esetben is, a nyelvileg egymásnak megfelelő szn.-i formák válthatják egymást. lakosnevek esetén, mint a Márfécky → Márföldi, a képző és az alapul szolgáló fn. is magyarosodhat.
Az eredeti Števkoje és Števkoviech nevek a m. István szn.-nek megfelelő szlk. Štefan név köznapi Števko formájából alakultak. A Števko a teljes név Števan mellékalakjából képződött tőrövidüléssel és -ko kicsinyítőképzővel {MSzlkCsn:37}. Az -oje végződés az eredetibb -ovie [ovi̯e] képző [ou̯je] ejtésváltozatának fonetikus írásmódja. Ez a képző a m. -ék (pl. Istvánék) családi többes szlk. nyj. formája. Az -oviech képző ennek birtokos esetű alakja, amely a Janko Števkoviech ’Števkóék Jankója, Števko családjának a Jankója’ formájú szerkezetekből állandósult apanévképzővé elsősorban Gömörben és Hontban. A XVII. sz. elejétől kimutatható tradicionálisabb birtokos esetű formát a XVIII. sz.-tól kezdi felváltani csn.-i használatban az újabb alanyesetű -ovie alak {MSzlkCsn:91b,95,96}. Amint a példa mutatja, a két forma párhuzamosan is jelentkezhetett ugyanannál a családnál.
***
A forrástelepülés (szlk. Slizké, m. Szeleste / Szilistye) etimológiáját l. a Gulyás csn. szócikkében.
A tirpák elnevezés, mint sok más népcsoportnév (mint pl. palóc, matyó) gúnynévből lett etnonima. Az eredeti szlk. trpák megjelölést eredetileg azoknak a nyelvjárásoknak a beszélőire használták, akik az azóta kiavult teprv ’csak, most’ szó helyett a trpov ~ trpó alakot használták {SESS:630}. Idővel más nyelvjárást vagy furcsán beszélők gúnyneve lett, Bernolák XIX. sz. eleji szótárának definíciója szerint jelentése ’tóth nyelvnek rontója’, a XX. sz.-ra pedig a m.-hoz hasonlóan a szlk.-ban is általános ’buta, ostoba férfi’ értelmet vett fel.
A név definíciója {1} szerint:
tirpák (főnévként) = eredetileg az ócseh „trpov” (= csak) szóból: nyíregyházi szlovák; Nyíregyházán és környékén élő, szlovák származású (népcsoport, ember); tágabb értelemben, újabban: nyíregyházi, esetleg: szabolcsi; tökéletlen, ostoba, a Dobsina környékén lévő, egyik patak völgyében élt szlovák népcsoport tagja; bizonyos területek szlovákjainak gúnyneve; „tótpalóc”; sértő szó Fegyverneken és környékén; újabban és általában: Szlovákiában minden, Magyarországról 1946–1948-ban áttelepült szlovák
A névnek így nincs kapcsolata a hasonló hangalakú szlk. trpieť ’szenved, tűr, elvisel’, trpký ’fanyar, keserű; keserves’, trpaslík ’törpe’ szavakkal.
Irodalom:
- Németh Zoltán: A kétszáz éve mezővárossá lett Nyíregyháza életéből (1754–1824). In: Nyíregyházi szlovák („tirpák”) nyelvjárási és néprajzi emlékek III. Józsa András Múzeum Kiadványai 23. Nyíregyháza, 1986. 51. oldal
Hozzászólások