Békéscsabai szlk. családnév, amelynek a normalizált szlk. helyesírású alakja Ďucha {ČP:105}. A ritka mai szlovákiai előfordulások (főként Trencsén/Trenčín és Érsekújvár/Nové Zámky környékén) vélhetően Békéscsabáról áttelepülőkhöz köthetők.
A XIX. sz.-ra visszanyúló genealógiai kutatásokból tudható, hogy a korai alakjaiban -o hangzóra végződő formákban fordul elő, pl. Ducho (1804, 1820, 1825), Gyucho (1817, 1834, 1849), az -a végű alakok némileg később jelentkeznek, pl. Ducha (1828, 1873), Diucha (1831, 1836, 1849), Gyucha (1846-tól). A XX. sz. elejéig a m. Konczos (Koncos, Kontzos) csn.-vel kettős vezetéknévként is szerepelt, pl. Gyucho alias Kontzos (1817), Koncos Diucha (1849), Konczos Gyucha (1851, 1871, 1893, 1903). 1934-ben az egyik családtag Gyulafalvi névre magyarosított.
A Gyucha vezetéknevű békéscsabai betelepülők némelyikét az akkor Jelenovo néven is ismert gömöri Susány (szlk. Šušany) községig lehet visszavezetni.
A név eredete bizonytalan, elsősorban az alábbiakra lehet gondolni.
1. Adja magát, hogy a Ďucho nevet a szlovák Juraj ’György’ személynév Ďuraj változatához kapcsoljuk. A környéken gyakori a nevek rövidítése, amelynek során a név eleje marad meg az első magánhangzót követő mássalhangzóig (ritkábban mássalhangzó-kapcsolatig). Ehhez a rövidült tőhöz járulnak azután a kicsinyítő képzők, de régente a rövid tő önmagában is előfordult. Pl. magyar János → Jan → Jani, Péter → Pet → Peti, Pálos → Pal → Pali, István → Ist → Isti s í. t.
A fenti a szláv nyelvekben is gyakori (meg a németben is), de a szláv nyelvekben egy másik rövidülési gyakorlat is ismert: a név az első magánhangzóig rövidül le, és ehhez az alakhoz egy zárómássalhangzó járul (amelyet még kicsinyítő szereplő végződés, illetve képző követhet). Az egyik leggyakoribb ilyen zárómássalhangzó a -ch {MSzlkCsn:59}. Így képződtek az ilyen alakok mint Peter → Pech → Pecho, Pecha, Pechan, Pechur stb., Stanislav → Stach → Stacho, Stacha, Stachura stb., Melchior → Mech → Mecho, Mechor stb., Štefan → Štech → Štecho, Štechuliak stb. (Ez a magyarban ritka, bár a Gyula → Gyu- → Gyuszi így alakult.)
A fentiek analógiájára a zárt tövű rövidülés esetén a szlovák Juraj → Ďuraj névalakból Ďur- tő alakul, amely Ďuro formában ma is a leggyakoribb becéző formája, és lehet kicsinyítő képzővel Ďurko is, vagy ennek kissé csehes vagy magyaros Ďurka (Gyurka) változata is.
A nyílt tövű rövidülés esetén a Juraj → Ďuraj-ból Ďu- lehet, amely -ch zárómássalhangzóval és a jelenkorban a puszta rövidülésnél szinte kötelező -o vagy -a végződéssel Ďucho és Ďucha formában jelenhet meg. Ez tehát lehetséges, és megerősíteni látszik, hogy kimutatható a Ďuško családnév is, amely a Ďucho alak -ko kicsinyítő képzős származéka. Ugyanakkor ez az egyetlen származék, amely a jelenkorban adatolható, tehát ennél a névnél a nyílt tövű rövidülés ritka esemény lehetett. Továbbá ezek a formák régebben keletkeztek, a XVII–XVIII. sz.-tól már nem volt produktív a nyílt tövű rövidülés. Emiatt nem lehet arra számítani, hogy a török hódítás után betelepült szlovákok Békéscsabán a Gyurka névhez ilyen módon képeztek volna névváltozatot. Ha a Ďucho ~ Ďucha név a Ďuraj-ból is alakult, akkor is már a Felföldről kellett ezt a nevet magukkal hozniuk.
Hasonló névalakulás más szláv nyelvből is kimutatható. Így keletkezett a hv.-szb. Đuka ['dʑûka] ~ Djuka ['djûka] szn. és csn. is a Juraj ['jûraj] szn. Đurađ ['dʑǔradʑ], ill. Đuraj ['dʑûra:j] alakjából, csak -ka záróképzővel {HJP:Juraj}.
2. Tótkomlósi szlk. tájnyelvben nem példa nélküli az inetimologikus mássalhangzó-lágyulás. Pl. a Turek ['turek] ’török’ népnév formája itt Ťurek ['curek], hasonlóképpen a szlk. ir. dyňa ['diɲa] ’dinnye’ fn. nyj. alakja ďiňa ['ɟiɲa] ’sárgadinnye’. Ezt a változást tapasztaljuk a m. dugó szóból átvett szlk. nyj. ďugov ['ɟugou̯] ’üveg, hordó stb. zárására szolgáló eszköz; kemenceszáj elzárására szolgáló előtét’ fn. esetén is. {1}
Ugyanakkor a lágyulással ellentétes példát is mutat a {TECsK:151} a békéscsabai eredetű nyíregyházi Duljanszky csn. esetén, amely a Békés megyei m. Gyula hn.-hez képzett szlk. lakosnév. Ez arra utal, hogy a térség szlk.nyelvjárásaiban eseti bizonytalanság léphetett fel a szókezdő d ~ ď (gy) hang ejtésében.
A fentiek alapján nem lehet kizárni, hogy a jelenkorban is (elsősorban a trencséni Bán/Bánovce nad Bebravou környékén) kimutatható szlk. Ducho ['duxo] csn. emfatikus vagy hiperkorrekt változatáról van szó. Ez utóbbi vagy a Duch- elemet tartalmazó kéttagú szláv személynevek egyikének (pl. Duchoslav) önállósult rövidülése, vagy közvetlenül a szlk. duch ’lélek’ köznév szn.-képzői funkciójú -o végződéssel alakult továbbképzéséről van szó {MSzlkCsn:33}. Ez utóbbi esetben ’nagy lelkű’, ’érzékeny lelkű’ stb. típusú, belső tulajdonságra utaló ragadványnévről lehet szó. Felmerülhet azonban az is, hogy a dúchať ’fúj’, nyj. ’haragszik, duzzog’ ige származékáról van szó, szintén jellemnévi eredettel. A köznapi névalakok végén az -o végződést helytől, időtől függően, valamint az érzelmi nyomaték végett felválthatta férfinevek esetén is az -a végződés, vö. Pecho ~ Pecha, Stacho ~ Stacha.
3. Ján Pravdoľub Bella 1902. évi munkájában {2} a családnevet feltételesen a szlk. jucha ’savanyú káposzta leve, ebből készült leves; zavaros lé’ fn.-vel kapcsolja össze. Ez ugyan nem zárható ki, de kevésbé valószínű. Ennek legfőbb oka, hogy a magyarban alkalomszerűen fellépő szó eleji ď (gy) ← j hangváltozásra a szlovákban példa nem ismeretes. A Ďuro ’Gyuri’ becéző alak kezdő hangja nem belső fejlemény: a magyar György személynév hatására került oda, a szlávos J- helyett. Ilyen hatás a jucha szót nem érte. A másik ok, ami ez ellen szól, hogy a korai -o végű Ďucho, Gyucho névformák így nem magyarázhatók. A személyneveknél van -o ~ -a váltakozás, mivel mindkettő expresszív hangulatú toldalékként szerepel itt, de közszavak részét képező, nemet meghatározó véghangzó nem változhat meg ilyen egyszerűen, a becézéshez tételes képző kell, pl. a -ko, és akkor már a jucha szóból Juško névalak válna (van is ilyen név Szinna/Snina környékén).
Ami miatt ezt az etimológiát nem lehet teljesen elvetni az az, hogy az alföldi szlovák nyelvjárások nem ismerik a jucha fn.-et. Emiatt elképzelhető, hogy az etimológiáját vesztett eredeti Jucha alakú csn.-et a nyelvérzék a Juraj ’György’ szn. 1. pont szerinti köznapi alakjának vélte, és analógiásan kiterjesztette rá a Juraj (Juro) ~ Ďuraj (Ďuro) névalakokban mutatkozó hangingadozást, továbbá a szn.-képzői szerepűnek érzett szó végi -a-t lecserélte az adott időben és környezetben gyakoribb -o megfelelőre. Így tehát a Ďucha (Gyuha) forma mégis közelebb állna az eredeti formához, mint a XIX. sz.-ban elsőnek feltűnő Ďucho (Gyucho), de némi ingadozás után az újabb alak nem tudta a korábbit felváltani, visszaszorult és idővel kikopott.
A szlk. Jucha csn. (akár a Ďucha név forrásáról van szó, akár nem) a kedvelt, vagy – nem kedvelt, de – sokszor fogyasztott ételre utaló ragadványnév, mint pl. a Zvara ’aludtejleves’ vagy Kyseľ (m. Kiszely) ’cibereleves’.
Mivel a Ďucha név (egyik) forrásául vélhető Susányban nyert savanyúvíz a XVIII. sz.-ban tágabb körben ismert és híres volt, felmerült, hogy a névadáskor a jucha itt nem savanyú levest, hanem savanyúvizet jelölt. Ezt azonban kizárhatjuk. A savanyúvíz neve szlovák nyelvben többnyire az irodalmi šťava ~ nyelvjárási ščava szó továbbképzése, vö. a magyar csevice szót, amely a szlovák ščavica ['ʃtʃavitsa] átvétele, vagy a Selmecbányának nevet adó Štiavnica víznevet. Egy másik név a kyslý ’savanyú’ melléknévvel van összefüggésben: kyselka. A jucha ezzel szemben eredetileg húslevest, illetve annak leszűrt levét jelentette, és utóbb jelentéstapadással lett a nem sok húst látó szlovákoknál a húsléhez hasonló savanyúkáposzta-lé neve. Más szláv nyelveken a húsleves ~ húslé mellett hallevest, vérlevest is jelölhet.
***
A m. Konczos (Kontzos, Koncos) csn. etimológiája bizonytalan. Egyrészt felmerült, hogy a m. Konc világi szn. -s kicsinyítőképzős származékáról van szó, amely képzőtlen apanévként lett csn. A Konc szn. a kéttagú n. Konrad szn. (< germ. *kōniz ’merész, bátor’ + *rēdaz ’tanács’) rövidült-becézett Kon(t)z ~ Kun(t)z alakjának átvétele. Másrészt lehet a m. konc szó r. ’(csöves) csont; (hús)darab, falat’ jelentése alapján -s mn.-képzővel alakult, ’csontos, darabos’ értelmű, külső tulajdonságra utaló ragadványnév. {RMCsnSz:Koncos}
***
Irodalom:
- Juraj Sinčok – Szincsok György: Nepravideľný slovník komlóšskeho nárečia – Rendhagyó komlósi tájszótár. Slovenský Komlóš – Totkomlós, 2016. ISBN 978-963-12-5282-8. — 54., 101–102., 180., 407. oldal
- Ján Pravdoľub Bella: Slováci v Békesskej stolici 1718 – 1900. In: Slovenské pohlady r. XXII. 1902, s. 295 – 303. — Magyarra fordított és eredeti online átirata: http://www.radixforum.com/pictures/201211630.pdf, az eredeti digitalizálva: http://www.columbia.edu/cu/lweb/digital/collections/cul/texts/ldpd_7090151_022/pages/ldpd_7090151_022_00000308.html?toggle=image&menu=maximize&top=&left=
Hozzászólások